KOR-TÁRS-11-5129 - Tárkányi Béla Könyvtár és Müvelödési Ház

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

KOR-TÁRS-11-5129

 



Nagyon nagy örömet okozott a nőklub tagjainak, hogy nyertünk a KOR-TÁRS-11-5129 pályázaton.
Elkezdődött a nagy tervezés, szervezés, hírverés - a községben szájhagyomány útján, megjelent a június havi "Egyeki hírmondó"-ban és feltettük a hírt a honlapunkra is. (www.konyvtar.egyek.hu)
Végre elérkezett az Egri kirándulás napja. Igazi kánikulai napot fogtunk ki a mi az idősek számára elég megerőltető, de ennek ellenére 33 fővel vágtunk neki az útnak.
Egyekről átszállás nélkül el lehet jutni Egerbe a vasúttal, így ezt az utazási formát választottuk, itt sokat nyomott a latba, hogy  a társaság nagy része kora miatt már ingyenesen utazott (23 fő).
Eger állomáson készítettünk egy csoport képet amely a Hajdú-Bihar megyei naplóban meg is jelent, a szöveg sajnos kicsit hiányos lett, de két alkalommal is megjelent, egyszer színesben és egyszer fekete-fehérben.
Az állomáson már várt bennünket a városnéző kis vonat a mellyel nótázva érkeztünk meg a Dobó-térre. A  városnézés után fáradtan gyülekeztünk a téren, ahonnan a kis vonat tovább vitt bennünket a Szépasszony- völgybe. Itt elfogyasztottuk az előre megrendelt ebédünket, majd az árnyas fák alatt kellemes sétákat tettünk, leültünk, feküdtünk a zöld füvön. Miután kipihentük magunkat elindultunk felderíteni a boros pincéket, megcsodáltuk a sziklába vésett pincék falát, díszítését (kiállított régi kellékeket). Utunk során találtunk olyan pincét is amelyet egyekről elszármazott házaspár üzemeltet, itt megkóstoltuk a finom vörösbort, és még uzsonnát is kaptunk (zsíros kenyér lila hagymával), meg örvendeztettük a háziakat egy kis nótázással, majd búcsúzásképpen még a pince előtt egy kis körtánccal nyilvánítottuk ki köszönetünket. Megérkezett értünk a kis vonat és kivitte a fáradt, de boldog társaságot a vasútállomásra.
Idős emberekkel utaztunk, de hihetetlen, hogy a hőség és a fáradtság ellenére sem lehetett egy panasz szót sem hallani tőlük, pedig többen bottal járnak, és a vonaton hazafelé szörnyülködve láttam többüknek a szinte torz alakúra dagadt lábát.
Sok fényképet készítettünk amelyekből emlékül szinte mindenki kért pár darabot e szép nap emlékére.
Tiszacsegei termál  fürdőbe 2012. július 28-án bérelt busszal utaztunk 39 fővel.
Ezen a napon már alább hagyott a kánikula ami egy gyógyfürdőben nem is baj, így nem áll fenn a leégés veszélye.
Mikor odaértünk a fürdőbe az eső is elkezdett cseperegni, de nem esett kétségbe a társaság, előre vettük a vízi tornát amit a fedett gyógymedencében gyakorolgattunk Nagy-Tóth Kinga gyógytornász útmutatásai alapján.   Mindenki úgy helyezkedett el ahogy az egészsége engedte, volt aki a medence szélén ülve, lábát a vízbe lógatva, volt aki mellkasig merült a vízbe és volt olyan tagunk aki a parton székben ülve tornázott velünk, mivel nem tudott a meleg-vízbe bejönni.
Gyógytornászunk beszélt az időskor jellemző mozgásszervi betegségeiről, valamint arról hogy ezeket hogyan kerülhetjük el vagy enyhíthetjük az egészséges étkezés és különféle mozgásformák, tornagyakorlatok segítségével.
A délutánt már kinn tölthettük a külső medencékben, padokon üldögélve, sétálva a fák alatt a jó levegőn mivel kegyes volt az időjárás hozzánk és el állt az eső is.
Összességében ez a kirándulás is nagyon jól sikerült és mindenki egyet értett abban, hogy nekünk sokkal jobb volt ez az időjárás mint ha az egri kirándulás napjához hasonló kánikula lett volna.
Este a busz hazaszállította a fáradt, de egyben nagyon kipihent embereket akik megegyeztek abban, hogy nagyon várják azt az időt amikor majd újra elmehetünk ilyen szervezett formában más helyekre is.
Mindent összevetve nagyon sok szép és hasznos élménnyel gazdagodtak a kirándulók.
                       

Gábor Istvánné

 
 
Ebéd után
Kisvonaton
Vizi torna
 
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz